vészhelyzet...

Válasz

Kedves Tanítónéni!

Szokásos magyar egymásellenfeszülések helyett inkább azt lássuk be, hogy mindannyian – egészségügyben dolgozók és oktatással foglalkozók – egy hajóban evezünk. Hosszútávú hasznot hozunk a társadalomnak, nem mérhetőek eredményeink forintosítva, nem lehet profitot számolni az elvégzett munkánkból – ezért vagyunk már évtizedek óta mostohagyermekek. Ráadásul sztájkolni, akaratunkat érvényesíteni sem tudjuk megfelelően, előbbiek a sokat emlegetett orvosi eskü miatt, utóbbiak sztájkjának meg maximum a diákok örülnének, de a politika magas ívben …. szóval nem hatja meg őket. Teljes mellszélességgel a pedagógusok mellett állok, nekem is van két kisgyerekem, lányom jövőre kezdi el az iskolát. Szeretném, ha olyan oktatók taníthatnák, akik ezért feladatuknak és felelősségüknek megfelelő fizetést kapnának. Visszatérve a hozzászóló kérdéseire: mint minden szakmában az orvostársadalmon belül, a traumatológusok körében is az orvosok kb. 10%-a az, akinek jelentős a mellékes jövedelme. Csak magam nevében tudok nyilatkozni: nem veszem észre, hogy lenne. Ügyeletben nulla forint – a beteg nem készül arra, hogy elüssék. Választott időpontban végzett műtétek után kb. a betegek harmada "szolvál", átlagosan 10e ft-t. (végre beszéljünk erről nyíltan, mindig a miszticitás felhőjébe burkolózik az orvosi mellékjövedelmek nagysága és gyakorisága – mert talán MINDENKI szégyenli, én biztosan.).
Beosztott orvosként havonta 3-4 "elektív", tehát választott időpontban érkező betegen végzek műtétet. Tessék szorozni. Az összeg felejthető nagyságrendű, még az alacsony béreinkhez képest is. A "mellékes" borítékolást el kell végre felejteni, és ebben a betegeknek is a sarkukra kellene állniuk. Nehéz ugyanis nem elfogadni. Kikényszeríteni viszont bűn. Azt kellene végre kikényszeríteni a döntéshozóktól, hogy felelősségünknek megfelelő finanszírozást kapjunk, és ne kelljen a magamtól és a társadalomtól elvárt életszínvonal – és ez nem extrém, csak példaként: 1 hét nyaralás a családdal BELFÖLDÖN, évente kötelező 1-2 kongresszus saját zsebből, nem gyógyszercéges koldulás után (ára átlagosan 50-60e ft), stb. – biztosítására havi 300-320 órát dolgozni. Az ügyeleti alvásról meg annyit, hogy próbáljon meg valaki úgy pihenni nem otthon, hogy minden pillanatban csöröghet a telefon, és 1 percen belül igen jelentős döntéseket kell hozni félálomban, esetleg akár operálni hajnali 3-kor. Nem az alvásomat fizetik, hanem a készenlétet, csakúgy, mint a tűzoltóknál. Őket sem csak a tűz oltásáért fizetik – alul.

Kicsit eltértem az eredeti témámtól, de sajnos a helyzetünk is erősen változott. Az írásommal ellentétben alapvetően optimista és vidám ember vagyok, valószínűleg nem ismernének rám "élöben". Magam miatt nem aggódom, sérült mindig lesz, ezért munkám is valószínűleg. Csak az utódnemzedéket sajnálom a kiszámíthatatlan, üres jövőkép miatt. Engem hajt a kiváncsiság: mi lesz holnap?
Várom a hozzászólásokat, igyekszem majd mindenkinek válaszolni bármilyen kínos kérdésre is. Ássuk el a csatabárdot – orvos és betege egymásra van utalva, és az orvos is ember, bár néha nem látszik mindenkinél.

Címkék:

Kommentek

  1. 318480 szerint:

    Tisztelettel adózok minden traumatológus előtt. Mióta a fiamnak autóbalesete volt. Fél éjszakát a traumán töltöttünk, alapos mindenre kiterjedő vizsgálatok,készséges, kedves orvosok és nővérek között.
    Megemelem a kalapomat,mert ízelítőt kaptunk abból a “cirkuszból” ami csak egy “átlagos” éccaka alatt történik…ezt nem lehet megfizetni..sztem!! És még valami, sokan elfelejtik, hogy az orvos is csak EMBER!!!! Nem a Mindenható…
    Üdvözlettel: egy Anyuka Pécsről


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be.

Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!